Hiszen ajándék volt, s én köszönöm.
Nem zúgolódó szívvel indulok:
láttam hőségben reszkető Napot
és ebbe a végső számkivetésbe
elkísér a két szemed ékessége
ahogy a vígasztaló, gyönge Hold
elkíséri az úton baktatót
emlékeztetve a Nap melegére:
velem marad az egyszer volt öröm
ezen a szélső, hosszú délkörön.
Velem marad a kezed és a szád
a szempilláid árnyas erdeje
s jobban véd, mintha páncél rejtene
és hogy néztél, az rámsüt mindörökre
esendő testem fényköpenybe födve
és melegít a tested melege
a két karod, s hogy öleltél vele
s beleragyog ebbe a lassú ködbe
az emlék, csillaggá izzítva át
ajkaimon az ajkaid nyomát.
És most és mindörökre tűzözön:
combizmaid combizmaim alatt
s a két kezem között a derekad
és amíg a kettős éjszaka késik
megérinteni tüzes kristálytűit
mellbimbódnak, s a mind lázasabb
lüktetésben hullámzó válladat
s a tenyered élét csókolni végig.
- Lesz-e ilyen, utánam aki jön?
Hiszen ajándék volt, s én köszönöm.
Ajánlott bejegyzések: