Szó - zene- kép

Keresés

Címkék

Címkefelhő

Archívum

Feedek

XML

2009.04.27. 20:23 Tomtit

Petőfi Sándor: Mi kék az ég!

 

 

Petőfi Sándor
 
 Mi kék az ég!
 
 
Mi kék
Az ég!
Mi zöld
A föld!
Zöld föld felett, kék ég alatt a
Hangos pacsirta fütyörész:
Dalával a napot kicsalta,
A nap rá gyönyörködve néz.
 
Mi kék
Az ég!
Mi zöld
A föld!
Zöld a föld, kék az ég, tavasz van...
És én oly sült bolond vagyok,
Hogy idebenn a szűk szobában
Kadenciákat faragok!

 

 

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

Címkék: vers irodalom petőfi sándor


2009.04.26. 19:59 Tomtit

Lator László: Ki hinné

 

Lator László

Ki hinné
 

Ki hinné? Védtelen szerelmem
torkomban megkeseredett.
Mit is tehetnék mérge ellen?
Így nem maradhatok veled.

Szeretsz? Fejed vállamra hajtod?
Vigasznak úgysem lesz elég.
Egy más világ pecsétje rajtad,
áttörhetetlen vértje véd.

Maradj csak. El ne hagyd az ágyad.
Te talán megmented magad.
Nyugalmasabb, ha szomjú vágyad
mohón egy testre rátapad.

Én? Félelemmel terhes évek.
Tudom, hogy rossz lesz nélküled.
A magtalan vágy egyre mélyebb
s riasztóbb örvényekbe vet.

Ki tudja, hogy mi célja ennek,
s hogy őrizhetném meg magam?
Mészhéjat izzad védelemnek
maga köré gyötört agyam.

De mindent nem lehet feledni.
A kéz körös-körül matat.
Érzi, hogy nincs körötte semmi.
Csupán a dísztelen falak.


 

 

 

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

Címkék: vers irodalom lator lászló


2009.04.25. 21:33 Tomtit

Kányádi Sándor: Álmodó

 
 
 
 
Kányádi Sándor
 
Álmodó
 
Várost álmodtam ide én;
fölraktam, itt van: az enyém.
 
Utat álmodtam, kész az út;
fürkészem: milyen messze fut?
 
Fényrõl álmodtam: fény ragyog.
És álmodtam egy ablakot,
 
ahonnan majd a végtelen
tavaszi eget nézhetem.
 
Megvan végre az ablakom,
van szobám, ahol lakhatom,
 
van alázatos szőnyegem,
naponta többször ehetem.
 
Mi kell még – kérdik –, nem elég?
Örülök persze – szólanék,
 
de csak a fejem ingatom.
Állok némán – és álmodom.
 

 

 

.

 

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

Címkék: vers irodalom kányádi sándor


2009.04.09. 20:46 Tomtit

József Attila: Tavasz van! Gyönyörű!

 

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
József Attila
 
Tavasz van! Gyönyörű!
 
 
Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz,
A vén Duna karcsú gőzösökre gondol,
Tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik
Mezei szagokkal a tavaszi szél.
 
Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne,
Friss, hóvirághúsú, kipirult suhanás.
Őzikém, mondanám, ölelj meg igazán!
Minden gyerek lelkes, jóizű kacagás!
 
Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég!
Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél!
Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel -
A mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!

 

 

 

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

Címkék: vers irodalom józsef attila


2009.04.06. 20:06 Tomtit

Nagy István Attila: Mert ami

 

 

   Nagy István Attila
   Mert ami
   mert ami fáj csak az dalol
   sebet üt rajtad valahol
   nyársra tűz mint egy kardvirág
   a nyári kertek illatát
   kihajt benned mint daganat
   a görcsbe rándult pillanat
   itt állsz magaddal vitázva
   csak lobog benned a fáklya
   unt fény korszerűtlen szerep
   belesápadsz ki érti meg?
   mert ami fáj csak az dalol
   sebet üt rajtad valahol

 

 

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

Címkék: vers irodalom nagy istván attila


2009.04.03. 08:46 Tomtit

Gazdag Erzsi: Itt a tavasz

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Gazdag Erzsi
 
Itt a tavasz
 
Itt a tavasz, tudod-e?
Leheletét érzed-e?
Virágszájjal rád nevet
virágszagú kikelet.
Rádfüttyent egy bokorból,
füttyös madár torokból.
Rügyes ággal meglegyint
S érzed, tavasz van megint.
 
 
 
 

 

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

Címkék: vers irodalom gazdag erzsi


2009.03.29. 17:43 Tomtit

Lator László: A rád zuhant idő alatt

 

 

 

Lator László

A rád zuhant idő alatt


A rád zuhant idő alatt
agyamban elsüllyedtél.
A sejtjeimbe zártalak,
világom része lettél.

Van úgy, hogy rád se gondolok,
de nem feledlek mégse,
s váratlanul felszínre dob
bensőm hullámverése.

S akár a kés, a gyötrelem
a rostjaimba mélyed,
hogy nemcsak bennem - kívülem
külön formádat éled.

A kútnál egyszer néztelek,
ívvé hajolt a hátad,
s éreztem, most is ellenem
emelsz magadban gátat.

Míg magát minden pillanat
a homlokodba ássa,
te máris készíted magad
az újabb változásra.

S hogy ott álltunk az elhagyott
paradicsomban társak,
szerettem volna szólni, hogy
nincs hozzád joga másnak.

De hallgattam. Vad kényszerek
szétágazó húzása tép.
Rossz nélküled. De meglehet,
ha volnál, nem volnál elég.

 

 

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

Címkék: vers irodalom lator lászló


2009.03.24. 20:54 Tomtit

Hajnal Anna: Akarlak, szeretlek

 

 

Hajnal Anna

Akarlak, szeretlek



Akarlak, szeretlek, kellesz nekem,
dacos, síró szived csupa vad szerelem,
csupa vágy, csupa láng, csupa konok erő,
már lankad az ész, a védekező.
Félelem? távolság? mit jelent?
mindig több, több éhséget teremt,
hiszen elpusztulunk így te meg én
két árva, fuldokló, néma, szegény!
Akarlak, szeretlek, rég elég
titok és várás és szenvedés,
boruljunk össze, mellre mell-
két fáklya szivünk hadd lobbanjon el!
hasitó villám szívemen át,
feszül és tágul az egész világ,
szük abroncsok a sarkkörök,
kicsap a tenger s a szent ködök
ragyogva befödnek, vihar és láng:
együtt világok várnak ránk!
együtt- vagy halál és pusztulás
szerelem-szerelem, fényvarázs

 

.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

Címkék: vers irodalom hajnal anna


2009.03.22. 21:12 Tomtit

Seal - Kiss from a rose

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

Címkék: zene seal


2009.03.21. 08:43 Tomtit

Ágai Ágnes: Levél Y-nak

 

Ágai Ágnes
 
Levél Y-nak
 
Szeretlek.
Csak így, ilyen köznapian,
ilyen egyszerűen, ha úgy tetszik semmitmondóan,
hisz a legtöbb levélben így írják: szeretettel,
és ez nem súlyosabb, mint a kérdés:
mi újság, hogy vagy és effélék.
Pedig milyen kevés ember iránt vagyunk szeretettel,
mennyi közöny, rosszallás, idegenség,
gyanakvás, harag, meg nem értés,
mennyi odvas, rossz indulat fűz bennünket egymáshoz,
kis és nagy közösségünk zárt rendszerében.
Milyen kevesen figyelnek szavainkra,
ha azt mondjuk: elvtársam, kedves barátom,
egyetlen szerelmem, mikor mit ír elő a konvenciónk,
miközben szavaink tartalma rég kihullott,
és ezt nem kéri tőlünk senki számon
hisz megszoktuk. Őszinte részvétem, szívből gratulálok,
és a szeretlek, ha egyáltalán kiejtjük,
nem több közhely szavaink egyikénél,
ami kéznél van, mint a papírzsebkendő vagy a golyóstoll.
De hát én szeretlek, salakmentesen, forráttisztán,
őrzöm hangod emlékezetem kazettájában,
és őrzi testem kezed simítását,
őrzi pulzusom felgyorsult ritmusa,
a visszapergetett filmszalagon,
az egyszerit, a megismételhetetlent,
az egymásra talált test ünnepét,
az egymást dajkáló lélek hétköznapjait.
Szeretlek
és folytathatnám: szeretlek, mint....
és bizonyára jutna eszembe még friss hasonlat,
jól hangzó, kevésbé kopott,
de így mondom pőrén, dísztelen,
vedd vallomásnak vagy tényközlésnek,
akár messze vagy,
akár a szomszéd szobában,
akármi volt, van, vagy lesz velünk,
igémet hírdetem, vállalom, vissza nem vonom:
szeretlek!

 

 

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

Címkék: vers irodalom ágai ágnes


2009.03.19. 20:21 Tomtit

Baranyi Ferenc: Ki számol el

 

Baranyi Ferenc

 

Ki számol el

 

Mit ér a legszentebb erény, ha
bűnnek láthatja bárki azt?

 

Ki sziklával rombol - mit ér, ha
belőle vizet is fakaszt?

 

Ki szabja meg a lét határát
s halált erénnyé ki avat?

 

Ki számol el a világgal,
hogy adós sehol nem marad?

 

Ki? Mit? Miért? Mivégre? Meddig?
A kérdések mentsége véd,

 

hogy ki ne egyezzen az ember
saját magával semmiképp.

 

 

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

Címkék: vers irodalom baranyi ferenc


2009.03.18. 09:40 Tomtit

Fodor Ákos: Sose bánd

 

 

 

Fodor Ákos

 

Sose bánd

 

a hang… a hangot a csend szüli meg
és észre talán csak úgy veszed,
ha már vele száll, vele zeng
szíved…

 

a fényt a szem fura mágusaként
úgy zárja keretbe a vaksötét,
hogy élesen álljon a kép
eléd!

 

sose bánd
azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ
csupa rész az egész,
bánat vagy nevetés, amíg élsz,
de ha lenn, de ha fenn szívedet követed hazaérsz!

 

míg hazaérsz,
itt ragyogunk s vacogunk a csodák közepén,
vagy a lét peremén, hol a hang
meg a fény elenyész,
sosem árt, ami ér, sem a rossz
sem a jó
sose kész…

 

a csend… a csendet a hang szüli meg
és észre talán csak úgy veszed,
ha hozzásimulsz,
s veletart szíved

 

sose bánd
azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ
csupa rész az egész,
bánat vagy nevetés,amíg élsz,
de ha lenn, de ha fenn szívedet követed hazaérsz!

 

míg hazaérsz,
itt ragyogunk s vacogunk a csodák közepén,
vagy a lét peremén, hol a hang
meg a fény elenyész,
sosem árt, ami ér, sem a rossz
sem a jó
sose kész.

 

sose bánd
azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ
csupa rész az egész,
bánat vagy nevetés,
amíg élsz,
de ha lenn, de ha fenn szívedet követed hazaérsz!




 

 

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

Címkék: vers irodalom fodor ákos


2009.03.15. 19:21 Tomtit

Bella István: A Lánchídon

 

Bella István 

 

 A Lánchídon

 

Mostanában megint későn jövök
 haza, éjfél és egy között,
 s vitáim, s veszekedéseim dühét itt csitítom
 olcsó cigarettával a Lánchídon,
 meg csönddel, halszaggal, mit nyugtatóul lövell
 a víz, végtelenül és közönyösen.

 

 De tegnap a vaszuhatag, kőrengeteg között
 hideglelősen fölrítt egy tücsök,
 a cső-, kábeláradatban szemfájdító zene,
 hogy agyam és szám lekaszált szénák szagával lett tele,
 s honvággyal teutánad.

 

 És mozdultam is tovább, hiszen kit érdekel
 ha megnő a magány és magának énekel.

 

 De meg kellett állnom, mert ott is csak egyre rítt,
 ríddogált egy tücsök, egy másik, mondta ciripeit,
 és túlnan is, már Budáról, csak úgy, mintha a híd
 csupa tücsök lenne, csupa száj, csupa síp,
 vagy szív, mert föntről is fújták, mintha a lekaszált
 csillagok közül vert, cirpelt, dobogott volna fekete nyár.

 

 Bár az is lehet, nem is a tücsök
 jajdult fel, de a híd, mert képzelet költözött
 belé, gond, szó vagy szív, s megpattant valami
 a mélyben, (egy cső, acélváz) s ki kellett mondani,
 ki kellett mondani, ha másképp nem, csak így,
 egyetlen jajdulással a maga bajait.

 

 Lassan már, meglehet, ugyanilyen tücsök
 leszek, beszélő híd, kit a kín megütött,
 bordáim, ereim vasszerkezeteiben
 ugyanígy megátalkodottan sivalkodik szívem.
 Pedig hogy gyúltak, gyúlnának tőle is csillagok,
 pedig tíz ujjam csúcsán tíz égbolt ragyog,
 pedig kitárt kezemben, két part között a híd,
 itt a hazatalálás, itt van végre a rím,
 s itt az öröm, az új is, a fojtó, eszeveszett
 csak evilági sodrás, a lázadt, fegyelmezett
 áram, ahogy a folyó viszi s lerakja itt
 az eget, a kupolák, falvak félvak, zöld árnyait,
 s viszi tovább, örökre, mint kölyökálmokat
 az ember, a vassal, búzával megtelt nehéz uszályokat.

 

 De ki kényszerít engem, hogy önmagam fölött
 sírjak, s fénytől rettenjek, mint az áramütött,
 milyen erőmű kapcsolt zúgó huzalaira
 s veretett meg a fénnyel, hogy nem megyek haza,
 csak ácsorgok itt a hídon, míg árnyammal megtelik
 a mozgó zsák, a folyó, s belefeketedik,
 és víz, víz dől mindenünnen, és úgy tűnik, laza
 fényeivel törékeny gát csak a csillagos éjszaka?!

 

 S aztán néztem a várost, és láttam, hogy nyugodt
 lélekkel alszik, és láttam, hogy szuszog,
 és elindultam lassan, álomra hajtani
 valahol a fejem, s aludni hajnalig,
 mentem a zengő utcán. No, mért hallgatsz, tücsök?

 

 A hídon rámtalálhatsz, éjfél és egy között.

 

 

 

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

Címkék: vers irodalom bella istván


2009.03.13. 08:45 Tomtit

Jeszenyin: Ablakomban szél sír

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
Sz. Jeszenyin

 

Ablakomban szél sír

 

Ablakomban szél sír, hold ragyog fehéren,
ezüstfényű nyárfa hajbókol a szélben.

 

Harmonika zendül, sirdogál magánytól,
oly közel szivemhez, s mégis olyan távol.

 

Sír-nevet a dallam, nincs az éjben társa.
Merre-hol talállak, zsengetörzsü hársfa?

 

Valamikor én is, vigalmas vasárnap,
harmonikán húztam dalt egy szép leánynak.

 

Immár senki-semmi lettem a szemében,
más dalára sírok-nevetek az éjben.

 

(ford. : Rab Zsuzsa)

 

 

 

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

Címkék: vers irodalom jeszenyin


2009.03.12. 08:36 Tomtit

Ady Endre: A szívárvány halála

 

Ady Endre

 

A szivárvány halála 

 

Soha olyan ékes szivárványt:
Abroncsként fogta az Eget.
Soha olyan szent abroncsot még,
Olyan szélest, olyan ölelőt,
De, íme, esteledett.

 

Már unták is bámulni, nézni
Parasztok, barmok, madarak,
Szégyenkeztek szemek és öklök,
Hogy ellágyultak ott a mezőn
Egy rongy szivárvány alatt.

 

Kacsintgatott már csúfolódva
A vén Nap is temetkezőn.
Tetszett neki, hogy egy szivárvány,
Egy szín-csoda ámulást terem
Józan és trágyás mezőn.

 

Csak a szivárvány várt még mindig.
Folyton szebb lett, ahogy bukott,
Sírón nézett le a mezőre
S aztán beitták szent színeit
Távozó felhő-hugok.

 

A vén Nap leesett mosolygón,
Föllélegzett egész világ:
Nem valók az izzadt mezőkre
Efféle bolond és nagyszerű,
Szent, égi komédiák.

 

 

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

Címkék: vers irodalom ady endre


2009.03.10. 20:36 Tomtit

Weöres Sándor: Én is

 

Weöres Sándor

 

Én is


Én is világot hódítani jöttem
s magamat meg nem hódíthatom.

Csak ostromolhatom nehéz kövekkel
vagy ámíthatom és becsaphatom.

Valaha én is úr akartam lenni
ó bár jó szolga lehetnék!

De jaj, szolga csak egy van: az Isten
s uraktól nyüzsög a végtelenség.
 
 

 

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

Címkék: vers irodalom weöres sándor


2009.03.09. 18:07 Tomtit

Marina Cvetajeva: Neved

 

Marina Cvetajeva

Neved

Neved-madárfiók tenyeremben.
Neved-mint jégcsap üdíti nyelvem.
Szájmozdulat-egy-rezzenetű.
Neved öt betű.
Szép labda, égbe szökkenő.
Ezüstszínű csengő.

Csendes tóba vetett
kavics visszhangja neved.
Döndül tompa zenével,
mint éji lódobogás, úgy enyész el.
Verdes, mint a magány,
homlokhoz szorított fegyver ravaszán.

Neved-tudod, mi nekem?
Neved- csók lehunyt szememen.
Dermedt századok fagya enged,
hóra hullt csókjára nevednek.
Kék csobogású hűs italom,
neved álom, mély nyugalom.

 

 

 

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

Címkék: vers irodalom cvetajeva


2009.03.07. 21:43 Tomtit

Kamarás Klára: A tér

 

 

Kamarás Klára
 
 
A tér
 
 
Álarcban jár a gyűlölet,
 
angyal képében tetszeleg,
 
bárány bőrében farkasok,
 
s tágult szemmel bámulja sok
 
ifjú titán,míg ordasok
 
ámítják őket szép szavakkal.
 
Uszítanak:Gyerünk,a tettek
 
döntenek majd,itt törvény nem kell!
 
Vigyázzatok,vigyázzatok!
 
Ki áldást oszt nem mind angyal,
 
s míg álszentül égre merednek,
 
már szaga van a gyűlöletnek.

 

 

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

Címkék: vers irodalom kamarás klára


2009.03.06. 08:19 Tomtit

Lőrinc L. Anna: Nélküled

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Lőrincz L. Anna

 

Üresnek érzem magam

 

Most hűvös szellő cirógatja
arcom, bágyadt fénnyel süt a nap;
Az égen bárányfelhõk úsznak
Üresnek érzem magam

 

Csönd van, meghalt bennem a zene;
Az a bársonyos hang, feledve van?
Nem feledtem, csak talán - ma
Üresnek érzem magam

 

Az idő múlását fülemben érzem,
Visszhangzik a poros csendben.
Szívem dobbanását is hallom, de
Üresnek érzem magam

 

Kiáltok, állj meg, állj meg!
Nem látod, mennyire szenvedek?
Lépj vissza kettőt - előre egyet
Üresnek érzem magam

 

Nélküled...

 

 

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

Címkék: vers irodalom lőrinc l anna


2009.03.04. 22:16 Tomtit

Kányádi Sándor: Tavaszelő

 

Kányádi Sándor
 
Tavaszelő
 
Zajlik a Küküllő,
vonszolódva lépdel,
hátán a sok súlyos
dirib-darab jéggel.
 
Egyik-másik tábla
tutajnak beillő
emeli, billenti,
viszi a Küküllő.
 
Viszi s ha megunja,
kiveti a partra,
hogy a nap egy kicsit
vékonyítson rajta.
 
Vállra veszi újra,
s kéri, invitálja,
hogy a nap is üljön
föl a tutajára.
 
Haszna is van ám az
együtt-utazásnak:
elolvad a jég, s a
füzek kibarkáznak.
 

 

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

Címkék: vers irodalom kányádi sándor


2009.03.03. 19:01 Tomtit

József Attila: Várlak

 

 

József Attila

 

Várlak


Egyre várlak. Harmatos a gyep,
Nagy fák is várnak büszke terebéllyel.
Rideg vagyok és reszketek is néha,
Egyedül olyan borzongós az éjjel.
Ha jönnél, elsimulna köröttünk a rét
És csend volna, nagy csend,
De hallanánk a titokzatos zenét,
A szívünk muzsikálna ajkainkon
És beleolvadnánk lassan, pirosan
Illatos oltáron égve
A végtelenségbe.

 

 

 

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

Címkék: vers irodalom józsef attila


2009.03.01. 17:52 Tomtit

Radnóti Miklós:Két karodban

 

 Radnóti Miklós

 

 Két karodban

 

Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.

 

 

 

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

Címkék: vers irodalom radnóti miklós


2009.02.26. 10:05 Tomtit

Jhumpa Lahiri: Beceneve Gogol

 

 

 

 

 

 

 

 

A Londonban született, Amerikában nevelkedett, bengáli szülők gyermekének és számos irodalmi elismerés, többek között a rangos Pulitzer-díj tulajdonosának, Jhumpa Lahirinek első önéletrajzi ihletésű Beceneve Gogol című regénye vallomás az emberi identitás bonyolult, összetett problémaköréről.
Gogol indiai származású cambridge-i születésű, első generációs amerikai, aki egy látszólag teljesen értelmetlenül neki adományozott név birtokosaként, a híres orosz író majdnem névrokonaként éldegél.
E névválasztás okára, csakúgy, mint számtalan más kérdésre sem kap sokáig választ szüleitől, akik neveltetésüktől fogva, látszólag legalábbis, sokkal zárkózottabb emberek, mint az őket körülvevő tősgyökeres amerikaiak.
Kapcsolatokat legfőképpen a mindenkori lakóhelyük közelében letelepedett indiai családokkal ápolnak, és még a több évtizedes amerikai tartózkodásuk után sem érzik otthon magukat az Újhazában.
Gogol bengáli származásával kapcsolatos lelki vívódásai, és a szülei által képviselt életfelfogáshoz fűződő ambivalens viszonya állnak a regény középpontjában.
A „Gogol” név szimbolikus jelentőségű: azáltal, hogy nem is indiai, nem is amerikai eredetű, a fiú meglévõ
identitásbeli problémáihoz járul hozzá, fokozza Gogolban az idegenszerűség, nem odatartozás érzését.
A főhős élete egy szakaszában megszabadul fura nevétől, azaz szülei érthetetlen, megfoghatatlan, titkokkal terhes múltjától és jelenétől, nyíltan azonban nem mer, nem tud szakítani indiai származásával, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy új névként a „Nikhil”, indiai eredetű nevet veszi fel.
Jhumpa Lahiri könyvében Gogol és családja sorsának bemutatásán keresztül különleges érzékenységgel ír az emigráns lét nehézségeiről, az asszimiláció válaszútjairól (arról, hogy egy más kultúra letéteményeseként milyen mértékben lehet alkalmazkodni az új, befogadó ország szokásaihoz), a generációs különbségekről, a férfi és női kapcsolatokról, szerelemről, megcsalásról, elmúlásról.
Tökéletes, pontos jellemrajzot nyújt a halk szavú Ashimáról, a megfontolt, kimagasló intellektuális képességekkel megáldott férjéről Ashoke-ról, az amerikai és indiai valóság között sodródó gyermekeikről, Gogolról és Soniáról, valamint az őket körülvevő amerikaiakról, akik közül sokan naiv tudatlansággal, esetleg rokonszenvvel, tenyérbe-mászó bizalmassággal, vagy ellenségesen közelítenek hőseink mássága felé.
Lahiri nem szorítkozik csupán Gogol jellemfejlődésének elmesélésére. Finom jelzéssel utal az indiai eredet komplex mivoltára, miszerint bengáliként Ashima és Ashoke Kalkuttát elhagyva maguk is idegenként mozognak országuk egyéb részein, nehezen kommunikálva India nem bengáli lakosaival.
Míg Gogol identitásbeli szorongásai nevének megváltoztatásában csúcsosodnak ki, Lahiri másik hőse, Moushumi egy harmadik kultúra védőszárnyai alatt keres menedéket lelki problémái elől - Franciaországban talál önmagára.
Az indiai nagypapa, az európai irodalom professzorának a nagy orosz írók iránti lelkesedése új dimenziót kölcsönöz nemcsak saját életének, hanem unokájának, Ashoke-nak is. Hősünk édesapja, Ashoke esetében ez szó szerint értendő, hiszen Gogol „A köpönyeg” című novellájának köszönhetően menekül meg egy vonatbalesetből.
A könyv egyetlen negatív pontjaként a fordítás hozható fel. Nem csak az eredeti angol szöveg ismerőjeként, de a magyar szöveget önmagában is értékelő olvasóként szomorúan állapítottam meg, hogy Jhumpa Lahiri különleges irodalmi stílusa sokat veszít értékéből a hanyag „magyarosítás” miatt.
A könyvben ugyanis alanyától, vagy állítmányától megfosztott mondat is szerepel, egyes kifejezések az eredeti, egyszerű szépségű angol megnevezésektől eltérően fennköltebbek, s bizonyos esetekben egyenesen érthetetlennek.
Nem tartom szerencsésnek a cím megváltoztatását sem, a Lahiri által választott eredeti „Névrokon” cím sokkal többet sejtető, mégis sokkal kevesebbet eláruló tömörítése a könyv tartalmának.
A könyv különleges irodalmi értékét mi sem bizonyítja jobban, hogy még az egyértelmű fordítási hibák sem tudják megzavarni a könyv sokszínű világát.
A Beceneve Gogol hol enyhén ironikus, hol pedig csodálatos, lírai hangon számol be a fiatal Gogol felnőtté válási folyamatáról, és a Ganguli család amerikai társadalomba való beilleszkedéséről. Ily módon a könyv megidézi az „amerikai olvasztótégely” metafora visszáságait és hangsúlyozva a különböző kultúrák együttéléséből eredő problémák komplexitását, és a sokszínűség kétségtelen előnyeit, amelyet Gogolhoz hasonló gyermekként, fiatalként különösen nehéz megérteni, kezelni.
( Krausz V)

 

 

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

Címkék: próza lahiri


2009.02.24. 19:46 Tomtit

Ady Endre: Elhitettem a szívemmel

        

          Ady Endre

          Elhitettem a szívemmel 
 

 

         Elhitettem a szívemmel, hogy el tudlak feledni,
         Hogy téged: hiú, gőgös lány, bűn és vétek szeretni,
         De azt súgja ihlettségem szivembe oltott szózata
         S bűvös éjek halk sóhaja,
         Hogy míg szivemnek lángja ég, el nem feledhetlek soha.
          
         Beszéltem már a szellővel, kérő szóval, vérző szívvel,
         Ne hallja meg sóhajtásom, ne lássa meg könnyhullásom,
         Ne mondja el a világnak, hogy még mindig úgy imádlak,
         Harsogja túl sóhajtásom, óh, mert én a zajra vágyom,
         Lárma, bor, zaj egyedül a boldogságom.

 

 

 

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

Címkék: vers irodalom ady endre


2009.02.24. 08:26 Tomtit

Ady Endre: Az élet

 

Ady Endre

 

 Az élet

 

Az élet a zsibárusok világa,
Egy hangos vásár, melynek vége nincs.
Nincs semmi tán, melynek ne volna ára,
Megvehető akármi ritka kincs.
Nincs oly érzés, amelyből nem csinálnak
Kufár lélekkel hasznot, üzletet;
Itt alkusznak, amott már áll a vásár,
A jelszó mindig: eladok, veszek!...

 

Raktárra hordják mindenik portékát,
Eladó minden, hogyha van vevő:
Hírnév, dicsőség, hevülés, barátság,
Rajongás, hit, eszmény és szerető.
Aki bolond, holmiját olcsón adja,
Az okos mindig többet nyer vele,
A jelszó: egymást túl kell licitálni,
Ádáz versennyel egymást verve le!

 

A szív az üzlet leghitványabb tárgya
S eladják mégis minden szent hevét.
Akad vevő rá, egymást licitálja,
Hogy a holmit atomként szedje szét.
Folyik a vásár harsogó zsivajban,
Az egyik kinál, másik meg veszen,
Csak néhol egy-egy végképen kiárult,
Kifosztott lélek zokog csendesen.

 

Egy-két bolond jár-kél a nagy tömegben,
Bolondok bizton, balgák szerfelett,
Eddig az ő példájukat követtem,
Ezután én is másképpen teszek,
Lelkem, szívem kitárom a piacra,
Túladok én is minden kincsemen...
...De nincs erőm ily nyomorulttá válni,
Óh, nincs erőm, én édes Istenem!...


 

 

 

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

Címkék: vers irodalom ady endre


süti beállítások módosítása