Szó - zene- kép

    A szót, mit a sárba rántanak,

    nem szennyezem én be.

    Az érzést, mit úgy gyaláz a vak,

    Van remény, mely kétséggel rokon,

    megfojtani hát ki merész?

    S kedvesebb tőled a szánalom,

    mint mástól a józan ész.

    Mit az emberek így hívnak: szerelem,

    nem azt adom én neked,

    de az áhitatot, mit rejt a szivem,

    s mi megindítaná az eget -

    a lepke vágyát a csillag után,

    fényszomjat, mit érez az éj,

    vágyat, mely a lét sötét kapuján

    kiröppen az ég felé.