Jankovich Ferenc
Egy fenyő álma
Egy vén fenyőfa, sok tűlevelével,
fent borzankodván a Bakony hegyében:
nagy sóhajtást tesz mert hó lepi ágát,
rázza magáról jeges ispilángját.
Ó, nagy természet, viharaid tépnek…
Én nyögöm búvát a zimankós égnek,
százszor jobb volna, ha betelne vágyam:
állnom ragyogva, öröm csarnokában!
Mert ha én egyszer választott lennék,
a téli zöldet bennem ünnepelnék,
s ága lehetnék népek ünnepének:
szívesen adnám törzsem a fejszének.
Betelne minden gyermek- nép álma:
minden tű rajtam ajándékká válna:
s a tél közepén, csillagos éjjel,
ragyogva szórnám köztük szana-széjjel:
Autót és babát, kardot és lovat:
csüngetve drága ajándékokat,
úgy terpeszkedne szét a világra
tömjénes ágam, mint a mosoly ága.
Kis kucsmásoknak: földet és házat;
vén sipkásoknak: jó napot, százat;
kalaposoknak: nyílt ész –virágot,
és igaz verset a jó poétáknak…
Zsarló uraknak: szomjat és éhséget;
beteg lelkeknek: friss egészséget;
nagy gőgösöknek: szép szerénységet;
kárhozottaknak: egy kis üdvösséget…
Örömgyertyáit szent áldomásnak
úgy lobogtatnám pirosan…S míg másnak
áldozna gyertyám, levelem, ágam:
magam fogyatnám el az éjtszakában.-
Egy vén fenyőfa, sok tűlevelével,
fent borzonkodván a Bakony hegyében:
nagy sóhajtást tesz, mert hó lepi ágát,
rázza magáról jeges ispilángját.
Ajánlott bejegyzések: