Szó - zene- kép

Szabó Lőrinc

Visz a hajó, ringat a tenger,

elnyúlok a fedélzeten.

Ez a kékség, amiben úszunk,

tán a mennyország idelenn,

ez a kékség, amiben úszunk,

eget és földet összefog

és lent a hullámzó magasság,

fent a szárnyrakelt víz suhog.

S ebben a tükrös ragyogásban,

csobogó ég és víz között,

elszáll az emberi sötétség,

amely idáig üldözött:

könnyű vagyok s a könnyű lélek

könnyűnek érzi a jövőt,

minden gyötrelmét elfelejti

a megváltó szépség előtt.

Visz a hajó, ringat a hullám,

a gép morajlik csendesen,

ez a kékség, amiben úszunk,

tán a mennyország idelenn.

Lent az ég ragyog, fent a tenger,

ez a nagy fény meggyógyított;

most megint örülök, hogy élek,

hogy élek és ember vagyok.