Szó - zene- kép

Bella István

Úgy írtam én eddig a verset,

ahogy csak népmesék születnek.

A valót mondtam, s nem a világot,

a szelet, s nem a moccanó ágat,

csak úgy, ahogy a semmibe nézett

egy - ki tudja ki - és megébredt,

s ahogy fölnéz, hát sírástól

bugyborékol a rét, tűz táncol,

s zöld ág, leveles hasú kígyó

forrósodik, sziszeg a kíntól.

- E meséket kell elfelednem,

hogy dallá magamat tehessem,

ifjúságom kell megtagadnom,

hogy fiatal s egyetlen maradjon,

mert várjon virág, vagy csak a föld,

nem mindegy, hogy mit örököl:

Csak, ami voltam, az leszek.

Nincs szebb és félelmetesebb.